Digitális bölcsészet 2016 – összefoglaló egy távlatos tudomány kezdeteiről

Olvasni, jegyzetelni, tűnődni… Ez már nosztalgia? A könyvanyag és a kutató elme együttműködésébe belép egy harmadik tényező, az informatika? A könyvtárak ma már egyben géptermek is. A kompjuter monitorjáról zuhogó – nem egyszer terrorisztikusnak tűnő – irdatlan adatmennyiség hogyan hat az irodalomtudományra?

A bölcsészet, ha digitális, még továbbra is bölcsészet marad. A bitek és bájtok kibővítik a társadalomtudományok lehetőségeit is. A könyvtárakra és más szellemtudományi műhelyekre ható fundamentális elektronizációs folyamatokat mutatja be Kokas Károly írása*. Címe: Digitális bölcsészet 2016. A bölcsészek és az informatikai megközelítés: régen és most

Mi is az a „digitális bölcsészet”, teszi fel a kérdést a szerző. „A manapság igen divatos téma új diszciplína lenne talán? Vagy kutatások egészen új módszertana? Esetleg a technikai fejlődés által inspirált alapos szemléletváltás? Netán mindezek keveréke?”

A digitális bölcsészet fogalma

A digitalizáció kapukat nyit, egyes esetekben falakat bont. Megeshet, hogy a könyvtár termébe lépő látogató Kindléjén, még inkább egy nagyobbacska teljesítményű note-bookja tárolójában több könyv lapul mint az intézmény körbefutó polcainak összességén. De ebből nem következik, hogy olvasás helyett rákanyarodunk a Google-ra. A tanulmányban erről ez áll: „A bölcsészettudományok művelésének hátterében ezred évekig az emlékezet és az eruditio állt. A ’nagy tudós’ egyik legfontosabb attribútuma volt mindig is az anyagismeret, a széleskörű olvasottság, amely lehetővé tette, hogy az ötletek, kérdések megfogalmazódjanak. Nagy a kísértés, hogy a digitális bölcsész mindezt ’tárolt memóriával’ és visszakereső rendszerrel pótolja. Tévedés, nem a pótlásra, s a régi típusú felkészültség elvetésére van szükség, hanem annak jelentős megtoldására. De az, aki nem rendelkezik a kellő szakmai előképzettséggel, szakirodalmi eruditióval és forrásismerettel, nem fogja tudni sem a jó kérdéseket feltenni, sem a kapott válaszokat helyesen értelmezni. S pláne nem tud digitális bölcsészeti háttéradatbázisokat tervezni, létrehozni és azokat hatékonyan használni.”

Csak felsorolásszerűen, milyen lehetséges aktivitási területei léteznek a digitális bölcsészetnek (részletesen a témakörökről a tanulmányban):

  • virtuális kiállítás
  • szövegkorpuszok létrehozása és használata
  • közös keresőrendszerek
  • képi adatbázisok   
  • származtatott valós idejű adatok
  • adatbázisok és földrajzi tér
  • korrelációs módszerek és vektorgrafikus ábrázolások
  • virtualizációs módszerek
  • big data és internetarchiválás itthon.

Szövegkorrelációs kibernetika?

A legizgalmasabb fejlődési potenciál azonban a szövegfeldolgozás korrelációs dimenzióiban ismerhető fel. „Mi hát a digitális bölcsészet legújabb Szent Grálja?” Teszi fel a kérdést a szerző.  A válasz egyértelmű: „Véleményem szerint az, amikor a számítógép nem csupán olvasni tanul meg, hanem megtanítjuk a szöveget is megértetni vele. Mindezt úgy foglalhatnánk össze, hogy az AI- (mesterséges intelligencia) alapú szövegértés, ami magában foglalja a szövegek klaszterálását és tárgyszavazását is. Ez a digitalizálás révén létrejött óriási és vegyes szöveg-galaxis értelmezését és feltárását tenné lehetővé, hiszen emberi munkával ez ebben a méretben aligha képzelhető el. Úgy is mondhatnánk, azt, amit a digitalizálási technikák segítségével könnyedén elő tudunk állítani, akár sok millió oldalas szövegvilágokat, az is egy jelentős feladat volt, de azokat metainformációkkal ellátni, s így jelentős hozzáadott értéket termelni, a digitalizálás tempójában biztosan nem tudunk.”

E-könyv és a digitális bölcsészet

A digitális bölcsészet részeként, vagy csatlakoztatott munkálkodási területének tekinthető talán az e-booklogy, az e-könyvészet is. Különösen utalnék itt a kép és a szöveg új összefüggésrendszerére. A tanulmány írója is kiemeli: „A képpel való illusztrálás mellett megjelent a pusztán vagy jelentősen képi információt tartalmazó adatbázisok tömege is…” Csakhogy ezek a képek (videók, infografikák, animációk) nem vizuális gyönyörködtetésre készülnek, hanem ismeretközlésre és ilyen értelemben a szöveges kommunikáció versenytársai, gyakran helyettesítőivé válnak. Egyre többször a text a lap szélére vagy aljára kerül, a központi helyet a piktogram, a rajzos magyarázat foglalja el. Ez a folyamat szinte összhangban áll Friedrich Kittler szarkasztikus felvetésével: „Mint ismeretes, a film és a televízió, a számítógépes grafika és a virtuális realitás egyre vadabb rohanásra vette rá a képeket. Különös módon a XX. századi médiaelméletben azóta nehezen magyarázható örömujjongás hallatja hangját: általában az írás, különösen pedig a könyv lefutotta köreit; a kép, íme, visszanyeri ősi jogait, s nagyobb a hatalma és inkább összeköti az embereket, mint valaha.” Kittler maga cáfol: „…a nyomtatott könyv nem egyszerűen lefutotta köreit, hanem ez az a páratlan médium, amely kikövezte az utat a high-tech hódítók számára.”

Véleményem szerint a széles értelemben vett képiség és a szöveg viszonyának vizsgálata az egyik fontos témája lehet a digitális bölcsészet bontakozó diszciplínájának.

 

* A tanulmány Monok István hatvanadik születésnapjára készült köszöntő kötet egyik írása. A mű könyvészeti leírása és tartalomjegyzéke: itt.

** Médiatörténeti szöveggyűjtemény. Szerk: Paternák Miklós, Szegedi-Maszák Zoltán. Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszék, 2011. In: Friedrich Kittler: Könyv és perspektíva. 9. old.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Christmas

HTML tags are not allowed.