Nincs többé íróasztalfiókba rejtett írás? Bátraké a szerencse…

Minden jó mű közügy, és minden rossz mű magánügy. Babits ezt tartotta. Így intette a fiatalokat, amikor azok nemzedéki értékeikre, fiatalságuk kiváltságaira hivatkoztak. A szellemóriás arra is figyelmeztetett: az irodalmat ne különböztessék meg a remekművektől. Az irodalom igazi életét ne értsék úgy, mint politikai, irodalompolitikai eltolódások végtelen gyürkőzését.

Kit érdekelnek a majd százéves művészetikai gondolatok? – tehetnénk fel a kérdést. Babits idézett mondatai pedig nagyon is aktuálisnak tűnnek egy most kibontakozó, új keletű vitában. A self-publishingről van szó. Ki írhat, és ki terjeszthet könyveket, majd a legfőbb kérdés: ki kasszírozhat az írásművek nyomán?

A Heti Világgazdaság elemzi a témakört. Szerencsés, hogy nem hivatásos ellendrukkereket kérdez az újságíró, hanem a témakör ismerőit, az önmenedzselésű könyv üzleti modelljének gyakorlati megvalósítóit. Így valós a kép. Tények és állítások ütköznek, nem vélemények és megérzések.

Teóriák helyett a cikk tényekkel indul: „De ha nem ragaszkodunk a bolti megjelenéshez, e-könyvként pénzbeli ráfordítás nélkül is megjelenhet a munka az online áruházakban. Ez elsőre tehetségtelen írók és érdektelen könyvek dömpingjének rémével fenyegethet, mégis olyan írások is születtek így, mint Andy Weir Marsija, amiből aztán Matt Damon főszereplésével film is készült. De szerzői kiadásban, e-könyvként jelent meg először a Szürke ötven árnyalata is, vagy ott van az Alzheimerről könyvet írt neurológus, Lisa Genova, akit több kiadó elutasított, majd saját kiadású könyve az 5. helyig kúszott a The New York Times bestselllerlistáján. És hogy ne maradjunk magyar példa nélkül, Oravecz Nóra is ezt az utat járta be, akinek sikere egybeesik a magyar szerzői könyvkiadás megjelenésével.”  

Alcser Norbert, az első és máig fejlődni, bővülni képes self-publishing vállalkozás, a Publio menedzsere így vélekedik: „Korábban is volt független, szerzői kiadás szerte a világon, a nyugatos szerzők sem csak beszélgetni jártak a kávéházakba, hanem mecénást kerestek műveik kiadásához. Azonban az internet megjelenésével ez intézményesült. 2014-ben az Amazonon eladott e-könyvek 33 százalékát már a self-publishing művek adták.”

Az Egyesült Államokban, de Németországban is gyorsan teret hódító szerzői modellt 2011-ben hozta be Magyarországra a Publio Kiadó. Folyamatos nő a szerzők száma – mára elérte a 2260-at – az értékesített könyvek száma a saját áruházban pedig túl van a százezren. A fejlődés nyomán elsőként egyéni befektető erősítette a céget, majd a 2015-ben egy ötvenmilliós tőkeinjekció (Jeremie EU-alap) adott újabb lökést a további bővüléshez.

Károlyi Antal, start-up szakértő, a Publioban is tevékenykedő befektető a könyvbizniszt jellemzően olyan területnek tartja, ahol az értéket létrehozó és a fogyasztó közötti közvetítők elnyelik a hasznot. Az Internet világában ez a konstrukció korrigálható, véli. Gyors sikerre azonban nem lehet számítani, mint elmondja: „A várakozásokkal szemben azonban az e-könyvek dinamikus növekedése megtorpant, a növekedési grafikon nem hozta a hokiütőformát. Ennek több oka van, felhasználói oldalról nem nyüzsögtek az e-könyv-olvasók, az embereknek úgy tűnik, nincs szükségük egy másik képernyőre, amit bámulhatnak, ráadásul a pc-n is gyakran illegálisan letöltött verziókat olvasnak.”

Károlyi Antal gondolatait a közeli jövőre érvényesnek ítélt előrejelzéssel zárja: „Azt nem tudom megmondani mikor, de nyilvánvaló, hogy az elhivatott, lelkes, új szemléletmódot képviselő vállalkozások el fogják söpörni azt a rendszert, amit ma a könyvkiadásként ismerünk.”

A self-publishing – amelyet gyakran független kiadásnak is kategorizálnak – életrevaló konstrukció, informatika szülte szellemi kalandlehetőség. Opció a megnyilatkozásra, önkifejezésre. Mindehhez üzleti megoldások is társulnak, ez természetes. Hiba lenne, mint sokszor teszik, keverni a két, egymástól különböző logikájú elemet, az alkotást és az értékesítést. A fő vád ugyanis mindig az a self-publishing praktikummal szemben: az írók költség-hozzájárulására épül az egész rendszer. De hát nem így volt ez régen is, hajdan? Ki fizette meg rendesen a szerzőt, a költőt, a prózistát? Ritka kivételtől eltekintve nem a kiadók. A szerzők irodalmi bedolgozásból, nagy lapok körüli háztájiból egzisztáltak. A Publio egy kísérlet, versenyprojekt a szövegelérés új, teóriamentes módozatainak kidolgozására.

 

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Christmas

HTML tags are not allowed.