Szépirodalom és kiadója: a múlt feltárása folyik

A könyvkiadás teljes szerkezete átalakulóban van. A változások évtizedét élik az irodalom publicitása köré szerveződött rendszerek. A nagy múltú intézmények megszűntek, vagy kicsiny kreatív vállalkozásként működnek tovább. A digitalizáció is elvégezte a maga munkáját a hagyományos könyves felállásokon. Ma a szöveges művet eljuttatni az olvasóhoz nem monopólium, mint hosszú évszázadok során.

Hogy is volt ez hajdan? És különösen 1945 után, amikor a társadalmi változások diktatórikus erőltetése nyomán a szellemi műhelyeket is agresszív nyomás alá helyezték? Bella Katalin doktori aspiráns, a Könyvtár- és Információtudományi Intézet munkatársa éppen ezt a témát kutatja. Doktori disszertációját a Szépirodalmi Kiadó 1950-56 közötti időszakáról készíti. 2016. október 6-án zajlott le a disszertáns PhD értekezésének kutatóhelyi vitája az ELTE Múzeum körúti campusán.

Témavezető: Dr. habil. Kiszl Péter, PhD

Vitaindítót tartott: Barátné Dr. habil. Hajdu Ágnes, PhD és Dr. Iván Géza, CSc

A feltűnően nagy kutatói, tanári, hallgatói érdeklődés mellett zajló vitán az alaphangot az a kérdés határozta meg: lehet-e ábrázolni az akkori jelentős könyvműhely, a Szépirodalmi Kiadó tevékenységét anélkül, hogy a témához kapcsolnánk a korai szocializmus sematizáló, egyes irodalmi irányzatokat kizárólagossággal kezelő kultúrpolitikáját?  Erősen megoszlottak a vélemények. Iván Géza konzulens szerint még nem ismerjük eléggé az 1945-56 közötti irodalmi szervezeteket és azok működési mechanizmusát. Pedig fontos lenne tanulmányozni ezt a korszakot, hiszen a szovjet mintára átalakított szellemi alkotóműhelyek korántsem tükrözték vissza hazai viszonyok között az eredeti sztálinista mintákat. Sebestyén György professzor szerint a tervezett disszertáció egyedüli érvényes témája maga a Szépirodalmi Kiadó históriája lehet, mivel a kiadó történetének alapos feltárása magába foglalná a korszak meghatározó kultúrirányítási gondolkodásmódját és cselekvési potenciálját is. Barátné Hajdu Ágnes tanszékvezető docens finoman árnyalt, de a lényegi stilisztikai, formai javítanivalókra utaló megjegyzései nyilvánvalóan segíteni fogják a dolgozat további korrekcióját. Felmerült az is, hogy az írók nevei – bár a közgyűlési, magánfeljelentői irományokban nem azonos alakban szerepelnek – a disszertációban mégis egységes leírási módban kerüljenek közlésre.

Ha végigtekintünk a Digitális Irodalmi Akadémia szerzői névsorán, megállapíthatjuk: az írók maguk választotta XX. századi jelesei közül sokan éppen ebben a korszakban indultak. Elég Juhász Ferencre, Nagy Lászlóra, Csoóri Sándorra gondolnunk. Ugyanakkor iszonyú elhallgattatások is jellemzik a szocializmus ezen időszakát. Maguk a már akkor klasszikusnak számító írók sem jelenhettek meg. Olyanok például, mint Németh László, vagy Kassák Lajos. A már nem élő klasszikusokat is folyamatosan átértékelték. A tiltás legtovább az emigráns írókat érintette. Faludy György vagy Márai Sándor csak a rendszerváltás után jelenhetett meg Magyarországon ismét.

Képtalálat a következőre: „szépirodalmi kiadó olcsó könyvtár”

A Szépirodalmi Kiadó hajdani sikeres sorozata, az Olcsó Könyvtár. Barnás lapjaira, tömött sorú oldalaira jól emlékszem. Nem úgy rémlik, hogy vettük volna a köteteket, mégis volt a táskánkban egy-két darab ezekből a megjelenés pillanatában is aszott példányokból. Talán cseréltük? Vagy minden asztalon hevert egy ilyen – mai szemmel nézve – szöveges mütyür, szabadon felkaphatta az ember? Rég volt…

A dolgozatban feltűnnek olyan kifejezések, amelyek jelentését (ha egyáltalán volt ilyen nekik) ma már nem, vagy alig ismerjük. Néhány közülük: Szocialista realizmus, polgári csökevény, antimarxista, klerikális reakciós, munkásábrázolás, pozitív kritika. Kivesztek ezek a fogalmak nyomtalanul.

Bella Katalin – Bibor Máté, Fodor János és Kerekes Pál hozzászólását is követően – elmondta: nagyon nehéz levéltári anyagokat találni a korszak kulturális irányításáról. Nem az e-mailek, de nem is a szigorú közintézményi adminisztráció kora volt ez. Telefonutasítások, ceruzával írt jegyzetek döntöttek egyes alkotók életbevágó ügyeiről.

Kiszl Péter intézetigazgató, témavezető így összegezte a vitát: a témaválasztás nagyon jó, annak idején ezt még Voit Krisztina tanárnő ajánlotta kutatásra, feldolgozásra. A háború utáni gyökeres könyvkiadói változások kérdésköre máig izgalmas emberi és alkotói relációkat vet fel. Éppen ebben áll az aspiráns feladatának nehézsége: a jelentős várakozásokat kiváltó disszertációban a helyes arányokban vegyítve kell szólnia a doktorjelöltnek a kor politikájáról, szellemi áramlatairól, és ennek egyik lehetséges kivetítődéséről, egy könyvkiadóról. Ez bizony kemény tudományos feladat.    

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Christmas

HTML tags are not allowed.