Azé a kultúra, aki digitalizál?

Talán még nem igaz ez az állítás. Garcia Lorca írta még a múlt század harmincas éveiben, hogy New York nem más, mint „gépesített Szenegália.” Az informatikai varázs nem törheti szét a mesét. Az írásműveknek, alkotásoknak számítógépre kerülése nem jelentheti töredékek népszerűsítését.

Mindez a MaNDA új projektjének bemutatása kapcsán jut eszünkbe. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet évek óta szórja a tartalmat. Nem a múlt „kincseit” múzeálja, nem elektronikus vitrineket szolgáltat. Mint a portál felhasználója úgy érzékeltem, hogy a szándék inkább az: a jelenhez kapcsolódóan feltárni a műtárgyak, műalkotások üzenetét. Intuíció és tudatosság együtt kell az ilyen munkához.  

Új koncepció érzékelhető azonban a MaNDA elektronikus művészeti-irodalmi kiállításának beindulásával. 2016 júliusában, a napokban volt a premier, maga a kultúráért felelős államtitkár, Hoppál Péter méltatta a startoló portált. A webes produkció ezt a címet viseli hivatalosan: Nemzeti Filmtörténeti Élménypark és Digitális Erőmű. Legyen így, a fogalmazáson nem múlik. A másik hosszú nyelvújítás sem gond, ha van mögötte tartalom. Ez így hangzik: Egységes Nemzeti Oktatási és Kulturális Térinformatikai Rendszer. Ez áll a MaNDA site kezdőképernyőjén. Ehhez képest milyen csöndes, szénsavmentes forrás a szó: könyvtár.

Magáról az új projektről annyit: kipróbáltam. Mint rendes felhasználó (ez esetben gondosan kerülve az olvasó, vagy érdeklődő szófordulatot) beütöttem egy kifejezést, kapcsolódva most végzett kutatásomhoz (a szó és a kép viszonyának változása, és ennek már mutatkozó könyvtári vonatkozásai): Kassák Lajos.

Ki is ugrott jónéhány találat. Ez rendben is van. De ha rákattintunk a lista egyes darabjaira? Ott már kemény próbák várnak a digihű szörfölőre. Előljáróban:  könyvtároshiányban szenved a portál. Könyveket, mint tégladarabokat lehet egymásra tenni, de nem érdemes. Főleg, ha éppen eredeti céljuknak megfelelően olvasni is szeretnénk a könyvrakást.

A probléma leírása egyszerű: az általam forgatni kívánt könyvek, miután kiviláglott, hogy jogtisztán olvashatók a dokumentumok, foszlányokban vannak prezentálva. Még egyszerűbben fogalmazva: töredékesen, hiányosan. Nem kis és véletlen kihagyásokkal, hanem rendszerszerűen. Szinte alig akad fejezet, könyvrész, ami folyamatosan végigolvasható.

Vegyünk két példát. Szabó Júlia: „A magyar aktivizmus története.” Csak az elejéről, az oldalak így következnek: 7. után 10., 11. után 14., 15. után 20., 21. után a 28. A tartalomjegyzék szerint a kötet 91 oldalas, a digitalizált verzióban azonban csak 23 oldalt kapunk. (A mű könyvoldalanként van digitalizálva, tehát a nyomtaott és a digitális példánynak egyeznie kellene.

Még furcsább a másik kötet. „Kortársak Kassák Lajosról. Szerkesztette Illés Ilona és Taxner Ernő.” Az eleje egész jól halad. Majd a 19. oldal után a 30. következik. Ezt követően folyamatosak az ugrások a szövegben. 10-20 oldalas hiányok következnek. A 253 oldalból 49-et kapunk.   

Van olyan könyv is, aminek csak mindössze öt oldala van digitalizálva.  „Földem, virágom. Kassák Lajos válogatott versei. Az előszót írta Gyergyai Albert.” Semmi vész, az anyag egyébként megtalálható a Digitális Irodalmi Akadémia portálon.  

Tettem egy másik kísérletet. Aczél Géza: „Tamkó Sirató Károly.” Ez a biográfia jobban járt az előzőeknél. Az első kilencven oldalt beszkennelték (még ebből is kimaradt egy dekád) a maradék százat egyszerűen kihagyták. Illetve az utolsó oldalakból jutott néhány mutatványként. Ez rendes, hiszen egy könyvnek van eleje és vége, így normális, ezt még a digitális nagy erőművében is akceptálták.

Remélem a kiragadott példák csak gyerekbetegségek, a munka közben óhatatlanul keletkező selejtek. Egy könyvhöz szokott szem ellenőrző munkája nagyon hiányzik a MaNDA új projektjéből.

Ha már Kassák Lajost idéztük fel, érdekes idefogni egy gondolatát a betűkultúráról. Így vélekedett közel száz évvel ezelőtt: „…az a véleményem: az emberiség túljutott az akusztikai korszakon, s egy új, optikai korszakba lépett be. Látni akarja a dolgokat és nemcsak elmeséltetni. S maga akarja látni! Mint ahogy a költészetben is van egy irányzat, amibe én is tartozom: a láttató Költészet. Ha elolvassák ezzel a szemmel pl. a Picasso-versemet, az csupa láttató képpel van összeállítva, és nincs malter benne. Tehát visszatértünk a látványhoz.”

De ne így térjünk vissza a látványhoz! Úgy kapjunk képeket, műveket, hogy az alkotás eredendő masszája, legyen az szó, vagy kép, akár zene, ne vesszen el.

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Christmas

HTML tags are not allowed.