E-book honvágy: ingyenes e-könyvek és egy kis nosztalgia

A Kindle, Kobo, Nook és más e-readerek képességeiről aligha kell meggyőzni bárki olvasó embert. Itt hangsúlyozom az olvasót, tehát a rendszeresen könyvvel élők csoportját. Este végignyúlni egy kereveten, és belelapozni a sok elolvasott, és nem elolvasott e-könyvbe, éppen nem rossz dolog. A tévé néma marad, a bekapcsolás az e-bookot illeti.

Az ingyenes könyvek garmada sorakozik a gépen. Ez jó alap. Sok szerzőt fedeztem fel a szabad állományok hatására, olyanokat, akiket valszeg sohasem olvastam volna. Tábori Kornél, Forró Pál, Bársony István, Rákosi Viktor, Vay Sándor, Szomaházy István és még sorolhatnám. Kellemes, szórakoztató írások. De itt vannak a klasszikusok. Krúdy, vagy Bródy Sándor például. Egy-egy regényükön már átfurakodtam magam, de a teljes életműhöz biztos nem férnék hozzá. Most buzgón töltögetem tőlük a számomra ismeretlen darabokat, és nem csalódom. Márait még papíron kell venni, a Digitális Irodalmi Akadémiában sem érhető el. Herczeg Ferenc, és Molnár Ferenc sem. De majd jönnek, már alig hiányzik néhány év a szerzői jogaik kimerüléséhez. Megvárjuk.

És a legfrissebb élmény: Szerb Antal. Ez évtől szabadok az alkotásai, a Magyar Elektronikus Könyvtár nyújtja több formátumban az életművet. A két irodalomtörténete papíron is megvan, nélkülözhetetlen, évtizedek óta kísér. (Magyar irodalomtörténet, A világirodalom története). De regényei és esszéi? Most azok is elérhetők. A Pendragon-legenda vagy az Utas és holdvilág kellemes olvasmány. Két nap alatt végeztem velük, bár már néhány évtizeddel ezelőtt olvastam őket. De már elpárolgott a sztorijuk, és egyáltalán, olyan helyszíneken játszódott a történet, amelyek akkoriban elérhetetlennek látszottak, bár európai városokról van szó. Így könnyebben veszett homályba. Most friss fejjel újra nekigyürkőztem. Ugyan egyik sem szomorú történet, sőt!, de mégis inkább lehangoló. A könyvekben egy elveszett világ elevenedik meg. Miért is tűnt el az az értelmiségi szemlélet, életmód, gondolkodás, ami megjelenik ebben két nevezetes könyvben? A kiművelt magyar ember, a pannon bölcsész, aki otthon van a világ nagy fővárosaiban, és mindig műalkotások közelében él, ahhoz viszonyítja magát?  Hová tűnt? Nem pincérként, asztalleszedőként dolgozik Londonban, Velencében, hanem őt szolgálják ki? Vagy csak mese az egész, nem is így volt? Megvan apám harmincas évekbeli útlevele. Olyan szép dokumentum, nemesen ódon, mindent kézzel írtak bele. A pengőt becsülték, nem turistaként, hanem európai bennfentesként utaztak. Nagyapám mesélte, még a harmincas években a feleségével nem bántak megfelelő tisztelettel egy bécsi étteremben, rendreutasította a személyzetet. Futva száguldottak az asztalához a vezetők, tulajdonosok elnézést kérni az illetlen magatartásért. Persze igaz, a nyelvtudás megvolt, és a magabiztosság is. Honnan, milyen alapokon? Szerb Antal regények erről sugallnak valamit talán.

Ha Márai visszaemlékezéseit olvassuk, abból is felsejlik: tele voltak Európa nagyvárosai magyar bölcsészekkel. A szerencsésebbek tudósítottak hazafelé valami nagy lapba. De mások is éldegéltek, megvoltak. Anélkül, hogy nem értelmiségi munkát végeztek volna. Nagy lakás, behemót autó nem szerepelt a kívánságlistán. Állami tisztviselők szerettek lenni, és művészekkel, írókkal beszélgetni. Megtöltötték a kávéházak boxait, meghitt sarkait késő délutánonként, koraeste. Az Utas és holdvilág felidézte bennem ezt a hangulatot.  Rég volt, talán igaz sem volt, de a Pendragon-legenda segít emlékezni.

Nyűgök, tépelődések akkor is voltak, ma is vannak. „Az albérlők a jövendő Magyarország – írja Szerb Antal a Budapesti kalauz marslakók számára című szatírájában. Úgy ír a mai Budapestről nyolcvan-kilencven évvel ezelőtt, mintha ma járkálna az évszázados köveken. A Duna-part, a Józsefváros, és a most újra aktuális Várkert  rámosolyodik az olvasóra a maga egykori szépségével, hangulatával. Így kezdődik az írás: „A Marslakó egy szép nap szerencsésen megérkezett Pestre, szobát vett ki a Bristolban, lekefélte ruhájáról a csillagok porát és telefonált nekem, hogy megbeszélésünk értelmében mutassam meg neki a Várost.”

Mit látott a csillagközi utazó? Például a Pasarét budai negyedet. Így mutatja be neki a szerző: „PASARÉT. Pasáról szó sincs. Valami nagyon modern érzésű óriás kicsi skatulyákat rakott ki a villamos mentén, azután összeszedett egypár jómódú lilliputit és azt mondta: Itt lakjatok. És laknak. Kicsi autóikon be-beszaladnak kicsi bankjukba; akik egy skatulyában laknak, meglátogatják egymást, tavasszal egymás kicsi kertjeit dicsérgetik. Olyanok, mint az emberek.”

(A Szerb Antal által megörökített józsefvárosi részhez kapcsolódva, azt elemezve, egy kicsit részletesebben a körútmente életről: Kerekes Pál: Pest drágagyöngye. Józsefvárosi blogmesék.)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Christmas

HTML tags are not allowed.