Az szerző útja a műig, avagy miért hasznos a kritika

ebook_and_bookNagyra becsült blogtársunkban érdekes cikk boncolgatta az e-könyv piac helyzetét, fejlődésének lehetőségeit. Ebben szó esett a szerzői kiadást támogató Publio Kiadó tevékenységéről is, s a kritikus kemény szavakkal illette a self-publishing terület művelőit, szerzőt, kiadót egyaránt. A magas szintű vita mindig hasznos, mert gondolkodásra, aktivitásra serkent. Így történt most ebben az esetben is, ugyanis a Publio egyik tulajdonosa szállt ringbe, pontosabban vitába az állításokkal. A blogtársunk tisztességét jelzi, hogy első kérésre helyet adott a válaszcikknek, amely itt is elolvasható, hiszen a szerzői kiadás filozófiáját boncolgatja annak szerzője.

Nagyon kedvelem az e-konyvolvaso.blog.hu írásait, mert ezek alapmotívuma a vitára ingerlés. Nem dacos, kurucos, nem-apád ellentmondásra, hanem az útkeresésre serkentő diszkusszióra sarkallnak az itt megjelenő gondolatok. Éppen ezért a Publio Kiadó egyik tulajdonosaként kötelességemnek érzem, hogy válaszoljak „A belső ember” című cikkre, a megszólítottak csendes lámpalázával. Az e-könyvpiac fejlődésének döccenőit elemző írás keretesében a Publio-ra súlyos vádak hullanak, „igénytelenség”, „a nettó mennyiségre való törekvés”, és végső tromfként meg azt is megkaptuk, hogy a „magyar (e-könyv)piac kerékkötője”.

Kiemelve e jelzőket biztos vagyok abban, hogy a Professore nicknév alatt publikáló szerző ezeket nem gondolta komolyan, sőt akár tévedés áldozata a Publio Kiadó tevékenységét illetően. Azt sem hiszem, hogy azokra a harcostársaira gondolt az e-könyvpiac kerékkötőjeként, akik – mint dr. Kerekes Pál, a Publio vezetője – könyveket, írásokat tettek közzé az e-könyv jövőjéről; így serkentve az e-könyv piacon való részvételre sokakat – éppen úgy, mint teszi ezt Professore is. Nem vagyok benne bizonyos, hogy valóban komolyan kell-e vennünk olyan kifejezést, mint a „nettó mennyiségre való törekvés”, hiszen nem tudjuk (nem értjük) milyen a bruttó mennyiség az e-könyvek esetében? Való igaz, kiadónk törekszik arra, hogy mind több e-könyv lásson napvilágot, mind több alkotó kapjon teret – olyan módon, ahogy neki tetszik. De ez – felfogásunk szerint ‑ nem bűn, hanem az e-könyvek világának építése.

A harmadik vádpont pedig valójában a szerzői kiadás alapjait, alapelveit érinti, amelyet Professore – olvashatóan ‑ nem kíván elfogadni, vagy nem érzékel kellő mélységében. Ezt szeretném kissé megvilágítani.

A Publio Kiadó neve valóban megtévesztő lehet, de tevékenységére nincs jobb szó. Cégünk azt vállalta fel, hogy a digitális térben segítséget kínál szerzőknek műveik megjelentetésére. Tehát szolgáltatást nyújt. Olyan szolgáltatást, amelyet a mű szerzője igényel, mert az itt felbukkanó művek 99 százaléka nem a Publio felkérésére, javaslatára születtek, hanem alkotóik szabad közlési vágyából. A Publio azt teheti hozzá e művekhez, amire megbízást kap, legfeljebb eldöntheti, hogy szerződést köt-e a szerzővel vagy sem. A kínált szolgáltatások listája hosszú, s a korrektúra ugyanúgy benne foglaltatik, mint a grafikai tervezés. De az, hogy helyesírási hibák, pongyolaságok is elfordulnak egy szerző szövegében, az nem lehet az elutasítás oka, még akkor sem, ha ennek javítását alkotója nem kéri, igényli. A mű nem a kiadóé, hanem a létrehozójáé. A szerző is, az olvasó is nevelődik, s a szerzőt abban kell segíteni, hogy megtanuljon valódi alkotóvá válni. Azért, mert van szövegszerkesztő, nem lesz mindenki író. Azért mert tudja valaki kezelni az Indesign-t, nem lesz könyves szakember, pláne nem tipográfus. Azért, mert valakinek van egy blogja, nem jelenti azt, hogy okosakat is mond, és ha éppen nem, akkor sem hívunk hozzá azonnal elmegyógyászt. A Publio missziója egy folyamat kezdetén tart, s részben az általa megjelenni segített magyar gondolkodók is, akik szeretnének ismertté válni. Sokuknak célja, hogy szerzőből íróvá fejlődjenek, de legtöbbjüknek erre nincs is szüksége, mert máris érzékeny művészek, alkotók, írók. Sőt: sikeresek.

Az e-könyvek világában immár a megjelent művek 20 százaléka felé közelít az az arány, amelyet self-publishingnak, szerzői kiadásnak nevezünk. De ha körülnézünk a magyar weben, a millió véleményoldal, blog, portál alkotásaiból mennyi e-könyv születhet egykoron? Hányan vezetnek rendszeresen blogot és hány könyv jelenik meg Magyarországon? Hányan akarják, hogy gondolataik eljussanak másokhoz? S őket vajon megkeresik dús honoráriumokkal kiadók, hogy tessék nekünk eladni a fennkölt gondolatokat? S fordítanak-e arra gondot, hogy szerkesztő, korrektor tipográfus nyomdász dolgozzon a jövő sikerkönyveit csak sejtető művek ezrein? Ha nem adunk lehetőséget a maguk kipróbálására, hol terem akkor a jövő írója? Hol vannak a mecénások, akik művek előtt nyitják meg az utat?

Nem lehet elvitatni a jogot senkitől, aki publikálni akar. S a Publio éppen ebben partnere mindenkinek. Felnőtt embereknek, akik el tudják dönteni, vállalják-e a nevetségesség kockázatát, sőt Professore kritikáját, vagy ha bizonytalanok munkájuk erejében, igényt formálnak-e szerkesztő, korrektor munkaidejére, hogy gondolataiknak ne csupán veleje, hanem máza is legyen. Szerzőink nem csupán érzékeny, okos alkotók, hanem olyanok is, akik helyet kérnek a Parnasszuson, s tevékenyen tesznek azért, hogy műveik mind többekhez jussanak el, s hasznot ne támogatásokból, hanem értő és lelkes olvasók vásárlásaiból nyerjenek. Mi ehhez adunk eszközt, keretet, támogatást. A Publio minden sikere szerzőinek erejét, akaratát, elszántságát és sikerét jelzi.

A Publio-ban egy hatalmas dologra esküdött össze négy ember, hogy új ösvényt nyit a könyvkiadásnak. Ez nem egyszerű, s mint látható e kritikából: még nem igazán világos a Publio útja. De mi azon dolgozunk, hogy a magyar e-könyvkiadás ezrek, tízezrek előtt nyissa meg a lehetőséget, hogy ne csak pár nagy írónk, hanem ezernyi alkotónk legyen. A mennyiségből előbb-utóbb minőség születik – hallottuk már valahol. De időt kell ehhez is adni, és a szerzőkkel szembeni türelmetlenség pálcacsattogtatása csak elriaszt, de nem nevel, s kritikusunk szándékával éppen ellentétesen a hazai e-könyvpiac növekedését ez is akadályozza.

Dombi Gábor

 

One comment on “Az szerző útja a műig, avagy miért hasznos a kritika

  1. Kiss Tamás on said:

    Itt is röviden véleményezném: habár a végtermék egy kiadvány, amit marketing és értékesítési eszközök segítségével a vevőjéhez juttat a Publio, a kiadás mögött nem a klasszikus kiadói munka áll. Ez egy másik társadalmi igényt célzó szolgáltatás mind a szerző, mind a vásárló részéről, más piaci szegmenst fed le, épp ezért nehéz lenne a hagyományos kiadói munkával dolgozó társaságokkal egybevetni. Leginkább maguknak ártanak azok a kiadók, akik támadják – és ezzel saját magukhoz hasonlatossá teszik – a Publio munkáját. A Publio egyedül azért kiadó, mert nincs rá jobb magyar kifejezés.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Christmas

HTML tags are not allowed.