Monthly Archives: augusztus 2014

Bomba Amazon: Európára is kiterjeszthetik a könyvkölcsönzést. Hazai könyvtári vélemények

Megcsipkedték, körüljárták (elemzésnek, körképnek nem mondanám) az e-könyves témát a Népszabadságban. Olyan szempontból, hogy a könyvtárak szerepe miként változhat az új, digitális könyv-univerzumban. A kiinduló pont az volt, hogy az Amazon könyvkölcsönző szolgáltatása (Kindle Unlimited), és annak sikere, miképp befolyásolhatja

Az utolsó népművelés-könyvtár szakos képzést kijáró (1974) tanulócsapat találkozott

A szombathelyi történelmi karnevál nyitó napjával egyidőben, szombaton (2014. aug. 23.)  tartotta jubileumi randevúját a negyven évvel ezelőtt végzett évfolyam. A hajdani iskola előtt egymásra köszönő volt hallgatók szélesen mosolyogtak a borús, szeles időben. Nem jártam a városban a diplomaosztó

Nem lop, nem hazudik: olvas!

„Földes László, a Kossuth Kiadó informatikai szerkesztőség-vezetője óvott az illegális letöltés kriminalizálásától” – számol be a Hirado.hu egy Napközben rádiódadásban elhangzott beszélgetés egyik kulcsmondatáról. „Az a sok-sok ember ugyanis, aki így jut hozzá szövegekhez, nem biztos, hogy akkor is elolvasná

Self-publishing: új szempontok, sikerek, népszerűség

  1827-ben Edgar Allan Poe Tamerlan and Other Poems címen saját költségén közzétett egy negyvenoldalas kiadványt, melyben a verseit gyűjtötte össze. Ma az egyik legritkább könyvként tartják számon az amerikai irodalomban, 2009-ben egy példányát 662 500 dollárért árverezték el. 1885-ben

Amazon kontra kiadók: kitört a könyvháború! Hazai vonatkozások…

Néhány hete beindult a giga szópárbaj a legnagyobb globális könyvforgalmazó, az Amazon és az írók, illetve az őket képviselő kiadók között. A vita méretére jellemző, hogy a legnagyobb amerikai napilapok és heti magazinok hasábjain folynak a csatározások. Nagy ügy, a

Mi az e-book? Könyvtári fogalmak az e-könyv kölcsönzéssel összefüggésben

A Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szövetsége, az IFLA (The International Federation of Library Associations and Institutions) tájékoztató memorandumot állított össze az e-könyv kölcsönzés jelenlegi helyzetéről. Az e-könyves háttéranyag (2014 eLending Background Paper*) készítőinek szándékai az alábbiak voltak: Képet adni az e-könyv