Monthly Archives: március 2014

A ’txtr Beagle (Vizsla) e-bookjáról: nincs technikai szimata az alkotóinak

Bombázzák az olvasókat az új e-könyv eszközökkel, sorra jelennek meg a kívánatosabbnál kívánatosabb szöveg prezenterek. A már e-book-kal rendelkezőket hiába ostromolják a marketingesek: a Kindléjét, Nookját senki nem cseréli le maibb verzióra, hiszen a friss eszköz nem tud semmi olyan

Könyvfesztivál – már e-könyvesek is jelen lesznek

Mintegy 380 programmal várja a közönséget a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál április 24. és 27. között, az esemény díszvendége Törökország és Sofi Oksanen finn író lesz – számol be a Litera a rendezvény előkészítéséről. A Millenáris parkban tartandó rendezvényre 33

Erős adatok: meredeken nő az e-book forgalom Európában

A Nielsen kutatóintézet könyvre specializálódott szekciója közzétette a 2013-ra vonatkozó kutatását Angliára vonatkozóan. A számok azért érdekesek nekünk itthon is, mert gyakran elhangzik: az angol nyelvű e-book forgalom külön utakon jár régiónként. Nem érdemes tehát a rakétasebességgel fejlődő országokra hivatkozni

Az első e-könyv: kik voltak az e-book pionírok?

Folyik a vita arról, hogy hol és mivel kezdődött igazán a digitális könyvkultúra. Ismert, hogy Michael Hart-ot – akkoriban kezdő informatikust – tekintik az első e-könyv megalkotójának. Egy lecsípett gépórában – hol volt akkor még a személyi számítógép – bepötyögte

NÉRO könyvek: fesztelenül az e-olvasásról

Új sorozatot indít a Kossuth Kiadó. A NÉRO címen futó széria egy-egy felszínre kerülő kulturális témakörhöz ad gyorsjelentéseket, összefoglalókat. Többnyire maga a könyv, és elektronikus kifejlődése a fő irányvonal, de más irodalomszervezési, publikációs technikai kérdések is szóba kerülnek. A tanulmányok

A könyvárus zsoldjában

Irodalom és pénz! Ma ezt a két fogalmat nem érezzük egymást kizáró jelentésűnek, noha évszázadokig nem kapcsolódtak egymáshoz ezek a realitások. Napjainkban az író anyagi juttatást kap a művéért, ez természetes. Világos a konstrukció: a literátori alkotás a könyvesboltban árucikké lényegül,

Mit olvas, mennyit költ a független író? Hol publikál?

Személyes, intim dolgokat kutat egy felmérés. Háromszáznál több, a legismertebb (Goodreads, Kindle Direct Publishing) könyves portálokon aktív szerzőt kérdeztek meg arról, hogy milyen irodalmi felkészültséggel, és főleg, anyagi ráfordítással lép be a self-publishing világába. Vagyis: mit tesz, mennyit áldoz időben

Kindle, Nook, Kobo: nem könyvsokk, hanem sok könyv

Az elektronikus könyv, mint a ma és a jövő emberének művelődés-technikai eszköze, világszerte az érdeklődés középpontjában áll. Az e-book visszaadja a hajdani kulturális biztonságot, amit egykoron a könyv jelentett. Zsebében egy egész könyvtárral él, aki Kindle vagy Nook eszközt használ.

E-bookology: “e-könyvészet” premier kávé mellett

Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének szervezésében 2014. február 27-én (csütörtökön) 17 órától zajlott a Centrál Kávéház zsúfolásig megtelt emeleti különtermében Kerekes Pál – Kiszl Péter – Takács Dániel: E-könyvészet. A digitális könyvkultúra alapvonásai című kötetének bemutatója. A többek